A kezdetek

Ihletszerzés és terjedelem

Írta: Ézemi

Ahogy ígértem, ez alkalommal már belecsapunk a lecsóba, legalábbis ami az írás rejtelmeit illeti. Kezdjük el hát a folyamat elején. ;)

Ihlet, de honnan?

Bizonyára bennetek is felmerül sokszor a kérdés, hogy honnan, miből érdemes témákat meríteni az íráshoz. Saját tapasztalatból tudom, mennyire idegesítő tud lenni, mikor erre valaki lazán azt feleli: bármiből vagy mindenhonnan.

Úgy tűnhet, ez afféle „nesze semmi, fogd meg jól” segítség, ám ez az a válasz, ami minden lehetőséget magába sűrít. Ihletet ugyanis a saját életünk és a körülöttünk levő világ képeiből, eseményeiből, érzéseiből, gondolataiból és fantáziánk világából nyerhetünk. Mivel mind másmilyenek vagyunk, más szemüvegen át látjuk a világot, más témák, gondolatok állnak közel hozzánk, nehéz erre mindenki számára biztosan működő receptet mondani. Ezért csupán tippeket, lehetőségeket fogok itt felsorolni.

Ha már fanfictiont írunk, akkor elsődlegesen a rajongásunk tárgyai lehetnek a fő ihletforrásaink, tehát a róluk szóló filmek, sorozatok, könyvek, videoklipek, koncertfelvételek, stb. Akár már meglévő ff. is adhat nekünk ötletet. (Itt azonban mindenképp megjegyezném, hogy ha az elkészült művünk látványos, felismerhető hasonlóságokat mutat a másikkal, minden esetben meg kell jelölni a szerzőt és az alkotást. A plagizálás nem megengedett, és azt hiszem, nem megengedhető vétek egy fanficíró számára sem.)

Azután keresgéljünk, kutassunk téma után a saját érdeklődési körünkben, hisz’ minden bizonnyal könnyebben megragad minket valami, ha kötődünk az adott témához. Itt arra gondolok, hogy aki zenélni szeret, élje át mélyen, szívja magába a zenét. Aki mondjuk bolondul az akciófilmekért, figyeljen az egyes jelenetekre, kövesse az érzéseit; aki sportol, próbálja magáévá tenni a mozgással felszabaduló érzéseket, energiákat.

Ezek lehetnek szerintem a tudatos módjai az ihletszerzésnek, általánosságban pedig azt mondanám, érdemes nyitott szemmel, füllel és szívvel járni a világban. Ha így teszünk, előbb-utóbb nagy eséllyel testet ölt bennünk valamiféle történetkezdemény. :)

Rövidke, novella, esetleg regény?

Amikor már megszületett bennünk az a bizonyos kezdemény, a történetünk magja, azonnal felmerül a kérdés, hogy milyen terjedelemben kellene, lenne érdemes gondolkodnunk.

Ezt elsődlegesen maga az ötletünk dönti el, illetve mi magunķ, azzal, hogy elmerengünk azon, mit is szeretnénk közölni, elmondani.

Példa: Láttunk egy képet az egyik kedvencünkről, melyen feketére volt kormozva az arca, és épp csak lesütött, sötét tekintete látszott ki valami furcsa, kerek sapka alól. Erre megjelent a fejünkben egy kép, hogy az illető katona, és épp a lövészárokban hasal. Lő, visszahúzódik, azután bosszúsan vonja össze a szemöldökeit, mert már megint kifogyott a tár, és töltényt kell cserélnie a puskájában…

És itt van az a pont, amikor befelé, magunkba kell figyelnünk:

Milyen érzéseket kelt bennünk ez a jelenet? Mi az, ami mindenképp kikívánkozik belőlünk? Ő áll a középpontban, vagy talán a háború borzalma? Csupán néhány érzést, egy apróbb jelenetecskét akarunk kiragadni ebből a helyzetből? Vagy szeretnénk elmesélni egy történetet az illetőről: hogy hogyan harcolt és halt meg hősiesen a csatamezőn, vagy élte túl a borzalmakat? Talán komplexebb képet szeretnénk a főszereplő életének alakulásáról festeni, beleértve a hátországát is?

Amint magunkban válaszolni tudtunk az ezekhez hasonlókra, az ötletünk készen áll arra, hogy elkezdjük tervezni a megvalósítást. Nem biztos, hogy ez gyorsan megtörténik; pihenhet egy ötlet napokig, hetekig, de akár hónapokig is kiforratlanul a fejünkben. Amikor viszont eljutunk ide, a terjedelem lesz a következő kérdésünk.

Általánosságban elmondható, hogy minél több jelenetet, eseményt és szereplőt szeretnénk megjeleníteni, annál hosszabb és összetettebb történetben kell gondolkodnunk.

Egyetlen pillanat, érzés, hangulat vagy néhány rövid jelenet megjelenítésére elegendő egy drabble illetve egyperces. Ragadjuk meg ezt a bizonyos dolgot, mondjuk akár a főszereplő pillanatnyi bosszankodását a kifogyott töltény miatt, s eköré építsük a többit: A külvilág hatásait, a gondolat továbbfolyását.

Eszébe jut az is, hogy vajon hová keveredhetett időközben a barátja. Meg sem tudja keresni, mert olyan sűrű tűzbe keveredtek. Csak kúszik-mászik előre a porban prüszkölve, mikor végre felismeri a másikat – a bakancsáról, aminek a talpán még mindig ott díszeleg piros filccel az ára. És már boldog; minden ellenére képes az lenni, mert élve találta őt.

Ha ennél több mondandónk van, több szereplőt szeretnénk bevonni és mozgatni, érdemesebb kicsit hosszabb kifejtésben gondolkodni. És megint előjön, hogy mit is akarunk kiemelni, közölni: Röviden leírnánk az eseményeket és az érzéseket a katona számára fontos egy-két embert is bemutatva, míg végül hőssé vagy épp gyáva árulóvá avatjuk őt? Esetleg valami erkölcsi döntéskényszerrel a végén az olvasót is elgondolkodtatjuk?

Ha ehhez hasonlókon van a hangsúly, legmegfelelőbb választás a novella. Írhatunk akár húsz oldalas novellát, vagy néhány részes minifictiont, ha a publikálást nézzük; lényeg, hogy ha kevés szereplővel és egyetlen sorsfordulattal szeretnénk dolgozni, akkor ezt a műfajt érdemes használnunk.

Mélyebb lélegzetű műben, kisregény- illetve regényterjedelemben akkor érdemes gondolkodnunk, ha sok szereplőt, több cselekményszálat és több kibomló konfliktust, hosszan lejátszódó folyamatot, változást szeretnénk megjeleníteni.

Ha például az egyik szálon részletesen akarjuk ábrázolni, hogyan is nevelődött a főszereplő, miért tartják őt egyenes, pontos embernek, honnan ered a hazafiassága. Azután az a célunk, hogy a háború borzalmai közt szétzúzzuk ezeket az elveket, s vele együtt az ember lelkivilágát is, a történet végén szégyenszemre megfutamítva őt a további harc elől.

A másik szálon közben bemutathatunk egy másik embert, akiből az olvasó nem nézne ki hazafias érzületet és háborús sikereket; akiről nem is tudjuk, mivel érdemelte ki, hogy főszereplő legyen - aki végül mégis túlél minden viszontagságot, s nyomorékon, de mégis győztesen tér vissza a harcból.

Ezek mellett további szálakat is használhatunk: embereket, történéseket, melyek hatással vannak az előbbi kettőre is.

Ha az előbbiek alapján körvonalazódott bennünk, milyen művet is tervezgetünk, ezután következik csak a munka java, kezdve a megfelelő műfaj és stílus megválasztásával illetve a címadással. Ezek a témák a következő cikkben lesznek kibontva. :)

Forrásanyagot nem tudok most megnevezni, mivel minden saját kútfőből jött. Remélem, ezzel együtt érthetőnek és hasznosnak találjátok. :)